Megoldódott a Naplás-tó rejtélye – véget ért természetvédelmi szemléletformáló vetélkedőnk

 Kategória: hírek

Megoldódott a Naplás-tó rejtélye – véget ért természetvédelmi szemléletformáló vetélkedőnk

 

2020 szeptemberében Budapest 100 csapatának 500 általános iskolás diákja döntött úgy, hogy belevág egyesületünk, a Fenntarthatóság Felé Egyesület „A Naplás-tó rejtélye” elnevezésű vetélkedőnkbe, melynek online döntőjét 2020. december  15-én rendeztük az öt legjobb csapat részvételével. A döntőn a csapatok bemutatták védett fővárosi területekről szóló előadásaikat, valamint egy rejtvényt is megoldottak, melyhez a vetélkedő során megszerzett ismereteik felelevenítésére volt szükségük. A csapatok előadást is hallgattak az Újrahasználati Központ szakemberétől, így további érdekességeket tudhattak meg a hulladékok korszerű begyűjtéséről, feldolgozásáról, és a már használt termékek újrahasználatáról.

A „Naplás-tó rejtélye” környezeti nevelési iskolai vetélkedő három izgalmas hónapon keresztül zajlott, a megmérettetés során egy rejtélyes történet szereplőivé és alakítóivá váltak a diákok. Egy beteg mocsári teknős történetén keresztül jutottak információhoz a hulladék megelőzés és hulladékgazdálkodás jelentőségéről, a szelektív gyűjtés, újrahasználat és újrahasznosítás összefüggéseiről.

 

 

A történet szerint három iskolás a Naplás-tónál egy teknősre talált, a résztvevő csapatoknak pedig fel kellett deríteniük Mocsárka betegségének okát, nyomozniuk kellett a védett terület elszennyezésének okai után, fel kellett számolniuk azt, sőt újrahasznált anyagokból teknősszállítót kellett eszkábálniuk az immár meggyógyult állat visszaengedéséhez.   Végül eredményeiket – azaz a „Naplás-tó rejtélye” tapasztalatait – a diákcsapatok egyéni módon mutatták be iskolatársaiknak és környezetüknek, mindeközben megismerkedve és társaikat is megismertetve a Naplás-tó védett fővárosi terület páratlan   természeti értékeivel.

 

Nagy örömünkre rengeteg ötletes és igényes kivitelezésű bemutató anyag született. Fő célunk az volt, hogy a diákok játékos formában ugyan, de megismerjék fővárosunk páratlan természeti kincseit, az azokat veszélyeztető tényezőket és azt, hogy maguk hogyan járulhatnak hozzá ezen területek megóvásához.

A vetélkedő a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával valósult meg.

 

Eredmények:

  1. helyezett: Harmatfüvek – Kőbányai Harmat Általános Iskola
  2. helyezett: Bioszosok- Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola
  3. helyezett (hármas holtversenyben):

Szimat-szörények – Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola

Biosz – Domokos Pál Péter Általános Iskola

Ámberök – Diadal Úti Általános Iskola

 

További helyezésekről itt tájékozódhatsz: Végső pontszámok

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi cikkek
“Ismeretlen” generáció - Az igazság a génmódosított szervezetek új generációjáról